Ötvenöt százalék.

A döntések helyességének maximum 45%-át ragadom meg legtöbbször.
A többi elillan valahogy, mint a fák, mikor rájuk telepszik a köd.
Én pedig nem is törődöm azzal, hogy felkutassam a maradékot,
sőt, néha megesik, hogy kárörvendő mosollyal integetek is nekik,
így talán kevesebb az esélye, hogy beleköltözzenek az emlékeimbe.
Mert hazudni jó.
Mégis, olykor mégis rádöbbenek, hogy vissza-visszakacsint az az 55 %.
Általában a reggeli és esti dohányzási és kávézási ceremóniákon,
beleborzongva a hűvös szél simításába, a köd oszló darabkáinak érintésébe.
És akkor szembesülök...szembesülök azzal, hogy mire legyintettem könnyelműen annak idején.
A súlya mintegy belebújik cigarettám belsejébe, így szívni is nehéz.
A oxigén sűrűsödni kezd, be kell csuknom a szemem, hogy levegőt tudjak venni.
Távolodik a jelen, érzem, holott épp a peremén ülök, egy látszólag szilárd felszínen,
de tudom, ez is csak látszat, és bármikor vad hullámzásba kezdhet.
Ilyenkor mindig elgondolkodom, vajon előnyösebb-e tényleg sodródni az árral,
melyek talán egy másik dimenzióba vetnének.
De sosem vagyok elég bátor ahhoz, hogy abbahagyjam a küzdelmet, s kezem
reflexszerűen a még megmaradt perem bizonytalan részecskéi után nyúl.
Az illatok intenzívebbek, mint valaha...a kesernyés kávé, a nyugtató levendula, karácsonyi fenyő,
régi emberek illatai, akik mára már csak hullámzó emlékekként tűnnek fel olykor...
Olykor. Ezekben a percekben. Nem bírtam ki, hogy ne szippantsak bele a pulóverükbe,
vagy épp a nyakukba, a hajukba, mikor mit vont maga után a szituáció még akkor,
csak egy pillanatra, hogy arra a szemvillantásnyi időre azt higgyem, ismerem őket.
Aztán eltűntek, s ilyenkor, évek után is visszatérnek még, faggatózva, szitkozódva,
hogy adjak magyarázatot...
Egykor felcsengett dallamok kísértenek, és lepergetik szemeim előtt
a hozzájuk kötött eseményeket. Hadd emlékezzek...
Aztán leáll az egész, és a körülöttem lévő oszlopok és fák úgy viselkednek, mintha
mi sem történt volna.
Csak a körömre égett cigaretta őrzi a felfordulás nyomait, és a kihűlt kávé
valahol a csésze alján,
a leülepedett cukorszemcsék alatt...


Kopriva Nikolett