s szívtad a cigit. Vártad,
hogy megszólaljak.
De engem akkor nem érdekelt más,
csak a pillanat. Ez.
Ez az egyedüli.
Meg a gomolygó füst a szádból.
A sör nedves címkéjének a sorsa, melyet
ujjaid közt forgattál.
A ellohadó szikrák a hamutartóban.
Te pedig csak néztél -
Fekete, hideg tekinteted
akár egy jéggé dermedt vár
előszobája.
A kimondatlan gondolatok,
a káosz
szinte tapinthatóvá vált.
Mégis
mellettünk zajongott az élet akkor,
zsibongott a tér,
s az alkohol szaga lázasan
terpeszkedett a helységben.
Emlékszem,
azon az estén a szenvedélyben
fuldokoltunk órákon keresztül.
Pedig olyan volt, mint valami
erőszakjelenet egy profi thrillerben.
Jó színészek lennénk.
Mégis hazugan bámulnánk
a közönség képébe,
hisz valójában
a valóság lenne a színpad.
Kopriva Nikolett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése