2015. november 29., vasárnap

Könnyed.

Csak egy illat. Ennyi volt. 

Láttam, ahogy lobogtatta patyolatfehér ruháját a szél. A szél.
De egy szemhunyást követően a ruha színe hirtelen megváltozott. Ő pedig körbenézett bágyadtan, és én tudtam: repülni készül  messze, el a fellegekbe. A fellegekbe.
Hirtelen elhomályosodott előttem minden, mintha valaki egy falat tolt volna közénk. Sötét, szürke falat.
És mire újból láthattam volna, már csak az illata maradt. Az illata.
Talán megparancsolta a szeleknek, hogy tereljék erre, s csupán egy pillanatra
érezzem, ki volt valaha. Ki volt valaha.
Mert minden változik. Kusza utak göndörödnek fokozatosan,
s a folyamat nem áll le - előrehág, mint elszabadult, őrült ló
a vérvörös ég alján, fut, robog, zihál, lüktet,
és dobog a szív, és dobog a szív, dobog a szív...
Dobog.
A bokrok is beleborzonganak, s nézd, a dohos
egymásutániság beleköltözni készül rügyeibe máris, mondván,
a változás túl nagy falat neki. Túl nagy falat.

Magamba zártam az illatot, s tudtam, ha ennek vagy más életeknek során
valamilyen csoda folytán újból érezném,
ő nem lehet messze. Nem lehet messze.
Talán épp egy közeli felhőn ülve fog havat hinteni
a hegyekre, rétekre, erdőkre, s jót kacagni.
Én pedig majd bugyután nézek körbe, s keresni kezdem,
holott belül mindig tudni fogom, sosem látom már. Sosem.
Ülnék én is felhőn, elevenen, emberi bőrben, s gyártanék villámokat,
hogy végre megértessem a lentiekkel:
valami elromlott, valamit másképp kell,
és ha tudnék, zengenék ezernyi ősi dalt, hogy legalább az egyikben rátaláljanak
arra az abszolút mondandóra...
Az abszolút mondandóra.

Rügyező fákban látom meg a jóságot és jószágok arcában,
mert azokba még szorult valami igazán igazi. Valami igazán igazi.
Olykor táncra perdülök, s engedem, hogy vigyen a szél. Engedem, hogy vigyen.
S bár érzem, a szabadság végtelen, sejtem, csak hiteget egy láthatatlan erő, mely
eközben húst rág húsig és vért szív vérig, és játszva kacag
az emberi naivságon, színes bohóságon, kimeríthetetlen tudatlanságon.
Kimeríthetetlen tudatlanságon.

Csak egy illat. Ennyi volt.


Kopriva Nikolett







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése