egy üres mélyedés

https://www.youtube.com/watch?v=AyZ11L5YEv0


Lelketlen testek vesznek körül, a rothadás
most kézzelfoghatóbb, mint akármikor.
A szörnyeteggé válás százötvenharmadik
stádiumában az üveges tekintet még megmarad
utolsó emberi vonás gyanánt,
de utána már az is elveszik, s ezentúl
a teljes hatalmat a nagybetűs Semmi veszi át.
Visszaút nincs, de a ráébredés esélyes
egyes esetekben.
Ekkor már csalfán fognak visszakacsintani
a megtett lépések,
és égetően fúródnak majd az üres mélyedésbe,
melynek helyét egykor a szív foglalta el.


Kopriva Nikolett

füstjelek

Egy végtelennek tűnő körforgás zuhatagának súlya
nehezedik az olykor el-elgyengülő,
mégis látszólag szilárd vállcsontok egészére.
A káosz először a mellkast közelíti meg.
aztán szépen, fokozatosan kúszik az elme felé,
mintegy összezavarva, kijátszva azt,
belekényszeríti a tömör, fehér ködökbe,
hogy azok ellephessék a teljes lényt,
átjárják, mint hűvös a testet, ha annak akár
egyetlen egy pontjával is érintkezik.
De ezek nem tűnnek el, hanem megkísérlik a letelepedést,
többnyire sikeresen.
A mellkas megfoghatatlan harmat-tartalma
egy darabig háborog, kiutakat keres,
és türelmetlenül figyeli a menekülési útvonalak
bizonytalan lehetőségét az átokból,
de a sikertelen próbálkozások következtében
hamarosan dérré válik,
s talán meg is kövesedik, míg újra harmattá nem ébred.

Igy már csak olykor van jele háborgásoknak
a mellkas irányából.
A józan ész még szólni próbál,
bár rekedtesen, vagy megindító dühvel,
olykor el-elhalkuló suttogással.
Ime, az egyetlen hang mi bizalmat gerjeszt ilyenkor,
s ami képes meggyőzni pár percre az aktuális hazugságról,
kitépni a belenyugvás alattomos penészvirágai közül.
De aztán akarva akaratlan elnyomja hangját
a már nyugalomtól duzzadó káosz-test,
s visszafoglalja helyét a teljes lény labirintusában,
mely ekkor már szinte füstöl a melankólia bugyraiban


Kopriva Nikolett

egy bögre kávé

kérsz egy bögre kávét? kérdeztem tőled
általában
a reggeli találkozásoknál
minden bizonnyal mindig te voltál
az életrevalóbb kettőnk közül
én mindig csak ugyanazokat a
butaságokat hajtogattam például
hogy mennyire táncolnék egyet
a tűz körül éjszaka egy jó kis
Doors-számra
egy réten
révületbe esnék s aztán
lefesteném a víziókat hogy
bármikor visszaidézhessem a
pillanatokat
de te mindig leintettél azzal hogy
butaság
miközben a felnőtt korról monologizáltál
és hogy mennyi mindenen kell átmennünk
hogy tényleg el tudjunk boldogulni
ebben az élet nevű dologban
mert ez nem csak táncból áll a tűz körül
ennél a pontnál általában
rágyújtottál és pár perces szünetet tartottál
hogy
eljusson kába agyamig a mondandó
hogy felfogjam
az élet nem csak táncból áll
hanem sokkal komolyabb dolgokból
olyanokból mint például a szenvedés
de én nem akarok szenvedni mondtam mindig
ezért kell a tánc
hogy lebegjek egy kicsit s úgy érezzem
az egész világ a lábaim előtt hever
nekem pedig csak meg kell tapintanom
hogy kezelni tudjam
aztán mondtad hogy bizony nem
jól kereső állás kell és a jövőben egy férj
meg gyerekek
ekkor általában közbevágtam
hogy engem az sem zavarna ha nem lenne
hisz mi van ha csak egyes szerencséseknek
adatik meg
hogy összekeverednek másik felükkel
a világban
mi van azokkal akiknek nincsen
vagy ha mégis
akkor a föld ellenkező pontján
ami igazán kellemetlen ügy hisz
ez esetben
igen csekély az esélye annak hogy a két fél
valaha is összetalálkozik
nekem nem kell az ugyanolyanság és
nem kell a képmutatás
csak egy kis táncra vágyom mondtam mindig
de te sosem lettél volna hajlandó
ezt megérteni
adtam a kávét s hozzá a bagót
aztán csak ültünk némán mint
két egymás számára idegen nyelven beszélő
mint akik már azt is megunták
hogy elmutogassák gondolataikat
a másiknak


Kopriva Nikolett

keserédes

a könnyek íze sós akárcsak a tengeré
puha és selymes
mint frissen mosott lepedő
ilyen volt a tied is
amikor eleredt én közel hajoltam
arcodhoz
és megcsókoltam hogy megízleljem
mostanra már csak a véredre éhezem
lesem a pillanatokat folyton
mikor haraphatok bele ajkaidba anélkül
hogy megjegyeznéd nem kéne
mégis várom
hogy felordíts a fájdalomtól
s úgy lökj el magadtól
mint akit örökre ki akarsz tagadni
életed sivatagából


Kopriva Nikolett