kérsz egy bögre kávét? kérdeztem tőled
általában
a reggeli találkozásoknál
minden bizonnyal mindig te voltál
az életrevalóbb kettőnk közül
én mindig csak ugyanazokat a
butaságokat hajtogattam például
hogy mennyire táncolnék egyet
a tűz körül éjszaka egy jó kis
Doors-számra
egy réten
révületbe esnék s aztán
lefesteném a víziókat hogy
bármikor visszaidézhessem a
pillanatokat
de te mindig leintettél azzal hogy
butaság
miközben a felnőtt korról monologizáltál
és hogy mennyi mindenen kell átmennünk
hogy tényleg el tudjunk boldogulni
ebben az élet nevű dologban
mert ez nem csak táncból áll a tűz körül
ennél a pontnál általában
rágyújtottál és pár perces szünetet tartottál
hogy
eljusson kába agyamig a mondandó
hogy felfogjam
az élet nem csak táncból áll
hanem sokkal komolyabb dolgokból
olyanokból mint például a szenvedés
de én nem akarok szenvedni mondtam mindig
ezért kell a tánc
hogy lebegjek egy kicsit s úgy érezzem
az egész világ a lábaim előtt hever
nekem pedig csak meg kell tapintanom
hogy kezelni tudjam
aztán mondtad hogy bizony nem
jól kereső állás kell és a jövőben egy férj
meg gyerekek
ekkor általában közbevágtam
hogy engem az sem zavarna ha nem lenne
hisz mi van ha csak egyes szerencséseknek
adatik meg
hogy összekeverednek másik felükkel
a világban
mi van azokkal akiknek nincsen
vagy ha mégis
akkor a föld ellenkező pontján
ami igazán kellemetlen ügy hisz
ez esetben
igen csekély az esélye annak hogy a két fél
valaha is összetalálkozik
nekem nem kell az ugyanolyanság és
nem kell a képmutatás
csak egy kis táncra vágyom mondtam mindig
de te sosem lettél volna hajlandó
ezt megérteni
adtam a kávét s hozzá a bagót
aztán csak ültünk némán mint
két egymás számára idegen nyelven beszélő
mint akik már azt is megunták
hogy elmutogassák gondolataikat
a másiknak
Kopriva Nikolett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése