Egy kerítés előtt álltam, mikor eszembe jutottál
te meg az egymáshozvágott szavak. Az a súlyos éjszaka
ami végül vad szeretkezésbe fulladt.
Egymás karjaiban ébredtünk meztelenül
de az a vonat
az megszakította a perceket
"Búcsú" - intett gonoszan kárörvendve.
Hamisan vigyorgott a képembe -
tetszett neki a látvány
Láttam rajta.
Aztán elnyelt
és eltűnt a ködben
velem együtt.
Azóta is átkozom a nyolcadik vágányt.
Egy percre meginogtam.
Agónia, és még mindig agónia.
Ne hibáztass, így kellett lennie.
Még gyötörnek a rémálmok
és alvászavaraim is vannak
és néha sírok is egy keveset
de nagyjából minden rendben
Már csupán csak az elmémet kell helyretennem
azt a zavarosat és homályosat,
mely máig minden éjszaka azt ordítja a fülembe:
'vissza kell menned!"
Kopriva Nikolett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése